2013.04.19. 13:42
Nem segít itt más, csak a piócás ember
Kedves Naplóm!
Holnap, azaz szombaton verseny. Masters Súlyemelő OB, vagy mi.
Én is beneveztem, azt mondja a Detti Néni.
Két icipicike baj van itten, mármint ha emberi számítás szerint kifelejtem a harmadikat.
Rögtön az első, hogy tökéletes időzítéssel, szerdán este, megfájdult a bal vállam. Az efféle mindig jól jön, ilyenkor pedig különösen.
A jobb vállamat szétbarmolni már-már szokásommá vált, néha sajnos elmulasztom benn tartani a tokban, de a bal váll esetében eddig sose merült fel ilyesmi, és persze most is csak edzés után vagy 2 órával este otthon lazásan elnyújtózva eccercsak áú. Nyilván elkúrtam valamit, de egyelőre nem sikerült kihüvelyezni, hogy vajon mit, miért és hogyan.
Rögtön megijedtem, hogy akkor most megnyertem az okkal rettegett AC impingement szindrómát, de végül arra a következtetésre jutottam, hogy nem mutat minden jel erre, tehát remélhetőleg inkább csak meghúztam valahogy a deltoidus középső részét, esetleg valami pszichés alapú szarral állunk szemben, és nyilván semmi komoly bajom nincs, ellenben ez is a csontig hatoló szőkenőségből fakadó, jellemzően értelmetlen és indokolatlan, Darwin-díjas sérülések egyike. Volt hogy a lépcsővel, máskor az ajtókerettel, ezúttal látszólag a szőnyeggel gyűlt meg a bajom.
Bár sajnos ez sokat nem változtat azon a körülményen, hogy fáj az a váll :) Kapott svédcseppes borogatást éjszakára, ma még megpróbálom kímélni, nyújtogatom a subscapularist, aztán holnapra vagy elmúlik, vagy az adrenalin majd elfedi a tüneteket. Vagy ha egyik se, akkor még mindig kéznél van a vert hadak módjára történő hazasunnyogás-opció.
Node ha sérült az ember, akkor biztosan nem kéne versenyezni, nagy súlyokat a fej fölé emelgetni meg pláne nem valami fényes ötlet, mondod erre Te (meg a férj ofkórsz. Édesanyám még nincs birtokában minden adatnak, de próbáljuk meg elképzelni, mit mondana).
OK, de olyan sokat és olyan régóta készültem erre a versenyre, hát csak nem fogom egy pimf izomhúzódás miatt kihagyni, mondhatnám erre én egy kis műfelháborodással; de csak akkor mondanám ezt, ha valami orbitális nagyot akarnék hazudni.
Ezzel el is érkeztünk a második kis bajocskához, hogy ugyanis mi a jó francot keresek én egy versenyen, amikor a szakítás nevű gyakorlatot csak néha-néha, és akkor is csak véletlenül sikerül kivitelezni. Merthogy egyelőre nem megy készségszinten, ezt lássuk be. Esetemben a kérdés nem az, hogy mennyit szakítok, hanem hogy egyáltalán összejön-e egy szabályos gyakorlat.
Mondtam is ezt a Detti Néninek a múlt héten, meg még a tárgyban sok egyebet is (közben toporzékoltam is meg dolgokat földhöz baszkodtam, a nagyobb nyomaték végett), de sajnos Detti Néni vagy teljes közönyt mutatott a hisztizésemmel kapcsolatban, vagy elküldött a búsba és némi valagszéjjelrúgást is kilátásba helyezett.
Pedig fejlődök ám tempósan, érzem is, hogy pár nap fegyelmezett gyakorlás választ el egy magabiztos, jófajta szakítástól, és onnantól meg se tudtok állítani!
Elég baj, hogy a versenytől mindössze pár óra választ el.
Mekkora egy hülyeség már ez az egész úgyahogyvan, mondod Te nagyon helyesen. Ezzel kapcsolatban nincs semmilyen ellenérvem, mert tényleg :) Annyit tudok csak mondani, hogy életemben rengeteg bölcs döntést hoztam már, ez meg aztán kiváltképpen az.
De nem nyafogok tovább, végülis időm van rengeteg, jelen konkrét esetben van pár órám, hogy megtanuljak szakítani; meggyógyuljon a vállam, valamint leadjak még 40 dekát a testsúlyomból. Ja igen, ez a harmadik baj :)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Sanyi gyerek · http://parittya.blogspot.com/ 2013.04.20. 21:44:38
Utolsó kommentek: