Juci SFG 2011.12.01. 11:42

Badass

A kezdőcsoportban, miután mostanra összeállt a kemény mag, igencsak komoly faszagyerekség van kialakulóban. Egyrészt szépen, pontosan és fegyelmezetten dolgoznak, gyönyörűen fejlődnek, de néha egy kis macsóverseny is befigyel :) Érdekes, hogy minden csoportban mennyire más a csoportdinamika, volt már olyan csoport, ahol versenyt nyafogtak, ezek ellenben nagyon komolyan inspirálják egymást. Jó, én is inspirálom őket, de ezúttal valóban termékeny földbe hullanak az elültetett magok.

Tegnap pl. nyomós napot tartottunk, ahogy azt alább kifejtendő vagyok; és a szemfüles megfigyelő ilyen párbeszédeknek lehetett fültanúja az áldozatok köréből: "28-assal nyomod? Akkor én 32-essel".

A military presst, jelzem. Hoppá. És nyomták :) Na jó, csak az első körök egyikében, de 5 ismétlés szépen kiment. Utána lerakattam velük, hogy aerobikozzunk tovább a 24-essel inkább, fijjug.

Megjegyzem az egyetlen csajunk is nyomta a 12-est ötösével több sorozaton keresztül, pedig ez is szokatlan jelenség pár hete bellező hölgyeknél.

Az utánuk érkező haladócsoport csak lesett, hogy mivan, miért vannak előszedve már megint a nagy golyók; kezdőcsoport, heló, mi?

Hát mondom ja. Badass egy bagázs. Lassan már én is kezdek félni tőlük :)

Ezt csináltuk:

Bemelegítésnek GN, sok gurulással és bukfenccel
5-5 SLDL

Brett Jones jellegű másfél kör nyomós:
5-5 military press
10-10 egykezes swing
5-5 military press
8 goblet squat
5-5 military press
3-3 TGU
5-5 military press
8-8 high pull
5-5 military press

5-5 clean&press
10-10 egykezes swing
5-5 clean&press
8 goblet squat
5-5 clean&press
3-3 TGU
5-5 clean&press

befejezésül: 3 egykezes swing – 3 high pull – 3 clean – 3 push press, kézcsere, másik kézzel is
4 egykezes swing – 4 high pull – 4 clean – 4 push press, kézcsere, másik kézzel is
5 egykezes swing – 5 high pull – 5 clean – 5 push press, kézcsere, másik kézzel is

A haladók meg:

Bemelegítésnek GN, sok gurulással

3 kör, viszonylag nagy bell: 3-3 TGU felkönyökölésig + 5-5 SLDL + 5 Kisétálás fekvőtámaszba és vissza

Front squats létrák, viszonylag nagy bellel (Jucinak ez pl. 16 kg): 1-től fel 4-ig, négyszer
Körök között 15 swing

Fekvőtámasz + row fekvőtámaszban egy közepes bellel: 10 fekvő + 1-1 row, 9 fekvő + 2-2 row, 8 fekvő 3-3-row, 7 fekvő 4-4 row, 6 fekvő 5-5 row, 5 fekvő 6-6 row, 4 fekvő 7-7 row
 
3 kör: 5 swing + 5 high-pull + 5 snatch + 5 clean + 5 push press (10 RPM bell)

Végül egy kis Trifecta, avagy 3 perc gyors halál: 30 sec snatch bal, 30 sec snatch jobb, 30 sec clean bal, 30 sec clean jobb, 30 sec swing bal, 30 sec swing jobb

 

A bejegyzés trackback címe:

https://redpill.blog.hu/api/trackback/id/tr573428555

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

d.j 2011.12.02. 10:20:20

Hát igen. Tényleg kemények vagyunk :) Egyébként nagy gáz, ha a kettlebell.hu-n az "Értékeld az instruktort"-ba azt írom, hogy "aranyos"?

Juci SFG · http://redpill.blog.hu/ 2011.12.02. 12:43:48

@d.j: Szevasz Józsikám :) Köszönöm a látogatást!
Azt írsz be amit gondolsz, csak teljesen őszinte túláradó dicshimnusz legyen, erre az egyre kéne figyelni :)

d.j 2011.12.02. 18:01:32

@Juci RKC: Rendben. Megbeszéltük.

kbellfan · http://rkbc.blog.hu 2011.12.07. 11:59:06

Hú ez tényleg komolyan hangzik. Na majd megmutatom az edzőmnek hogy mi is ilyet :D

Juci SFG · http://redpill.blog.hu/ 2011.12.07. 13:36:11

@kbellfan: OK :) Hova jársz edzeni, ha nem titok esetleg?

kbellfan · http://rkbc.blog.hu 2011.12.07. 13:51:57

Van egy privát edzőterem ahova járunk páran a barati körből. Az edző jön ki előre megbeszélt időpontban heti 2-3x. Így kicsit drágább de nem vagyunk fix időponthoz kötve (és mindenki össze vissza dolgozik). Szóval nem valami "nagy ismert" terem :)

KETTLEBELL · www.kettlebell.hu 2011.12.07. 20:32:56

Jól hangzik! Gratulálok, van itt haladás...:9

KETTLEBELL · www.kettlebell.hu 2011.12.07. 20:33:32

dj,

Nem gáz, de ezen ne menj túl...:)))

Juci SFG · http://redpill.blog.hu/ 2011.12.07. 23:02:48

Az ügy érdekében katonai meghatalmazásra van szükségem. Erről már írtam, de nem kaptam választ. Rendben van. Ebben az esetben alakiságok nélkül magam fogom elcsapni azokat a hadseregparancsnokokat és biztosokat, akik tönkreteszik az ügyet. Ezt parancsolja az ügy érdeke, és ebben természetesen nem fog gátolni az a körülmény, hogy Trockijtól nincs írásom.
süti beállítások módosítása