Juci SFG 2011.08.10. 19:42

Eközben 1.0

A dolgok nemhogy történnek, de tornádóként tombolnak :) Következtésképpen a Jucinak ezerszer annyi blogolnivalója lenne, mint rendesen, éppenséggel már túl sok ahhoz, hogy egyáltalán sikerülhetne eldönteni, hogy hol is kezdjük tehát.

Augusztus 5-6-7, RKC level I.

Juci (az Anikóval meg a Pető Ferivel együtt) asszisztál Mark Reifkind Master RKC-nak, figyeli ahogy Pavel és a többi vezető instruktor oktat, Juci tanul, és megállapítja, hogy most, hogy immár harmadszor nézi-éli-szürcsöli fel végig a műsort (először RKC-jelölt minőségben 2009-ben, majd tavaly és idén pedig asszisztensként), szóval így harmadjára már kezd a dolog rendesen összeállni :) Elsőre ez az hatalmas információmennyiség nem szívódott fel rendesen, ezt merjük bevallani. Szerintem elsőre nem is tud.

Akkora energiája van ennek a három napnak, mint atombomba. Őrültjó élmény minden más szempontból is, pompás dolog régi kedves emberekkel találkozni, új kedves embereket megismerni, segíteni és végigélni ahogy ugrásszerűen fejlődnek, és küzdenek és jobb emberekké válnak.

Amikor vizsgáznak, ugyanúgy drukkolni mint ők maguk, a tenyér ugyanúgy izzad és a szív ugyanúgy dobog, mintha magam vizsgáznék, pedig vizsgáztatok (elvileg nem mindegy), és a végére még egy szimpátia-izomlázat is sikerül begyűjteni, mert ugyanúgy feszítek mint ők :)

Háromszoros hurrá és kalaplengetés illeti ezért a szervezésért Lakatos Pétert és csapatát, mert a tetű időjárás miatt az utolsó pillanatban át kellett költöztetni az egész cirkuszt egy másik helyre, és ezt a feladatot hibátlanul összelogisztikázták, ami azért nem tréfadolog ám. Nomeg a költöztetésen túlmenőleg is komoly feladat ez, és évről évre jobban megy nekik.

Ez a tornaterem elsőre nem tűnt olyan "feelinges"-nek, mint Adyliget, de végül mégis jól jött ki az egész, lehet hogy az új helyszín miatt ez a képzés most még jobb ritmusban zajlott, mint a korábbiak. Talán az is segít, hogy nem kell egy kilométert kutyagolni a mosdóig vagy az ebédlőig :)

Itt egy kis swingelés:

 Folyt. köv.

A bejegyzés trackback címe:

https://redpill.blog.hu/api/trackback/id/tr173139733

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása