Juci SFG 2011.09.15. 11:42

Pályázat

Tisztelt Hülye Járások Minisztériuma!

Alulírott az alábbi folyamodvánnyal fordulok Kegyelmességetekhez:

Kérem szíveskedjenek legújabb fejlesztésű Hülye Járásom fenntartásához, továbbfejlesztéséhez és utánpótlásának biztosításához részemre állami támogatást megállapítani és folyósítani.

Hülye járás leírása: A jobb lábra kinyújtott csípővel nem nehezedek rá, valamint járás közben az alábbi féloldalas, kacsázó-billegő jellegű mozgást mutatom be: Bal lábbal normál lépés, ezután a jobb láb előrenyújtását követően, a jobb lábra való ránehezedés és a csípő teljes kinyújtása előtt, illetve helyett a mellkas előrenyomása, aztán jobb láb nyújtott térddel előredobása; változatosságképpen körülbelül minden harmadik lépésnél lábujjhegyen való átpipiskedés a jobblábas verzió érdekében, miközben jobb csípő oldalra kanalaz. Lépcsőjárás esetén, a versenytársak megzavarása céljából felfele normál járás, lefele ellenben korlátba kapaszkodva és szencségelve haladás, idős leromlott állapotú hajléktalan emberek módjára, mindezt némi oldalra kacsázással megbolondítva (lásd fent).

Előadom továbbá, hogy a fentiek közben idétlen sziszegő hangokat is rendszeresen hallatok, ilymódon komplett audiovizuális élményt nyújtva; amennyiben a 18+ közönség köréből igény mutatkozik rá, akkor szívesen alkalmazok a sziszegés helyett sértő és mosdatlan kifejezéseket.

Hülye járás eredete és eredetisége: A tegnapi napon, azaz 2011. szeptember 14. napján délután 17:51 perckor az általam megtartandó kettlebell óra előtt Ginastica Natural mozdulatokat próbálgattam. Emiatt ember még nem sántult le és rajtam kívül más nem is fog, ebben ugyanis nem lehetséges megsérülni - nekem mégis sikerült. Elégséges volt hozzá egy kis más irányú bosszankodás, egy kis odanemfigyelés, egy hirtelen és nem sikerült, de cserébe erőteljes mozdulat, valamint egy leragadt sarok, mely folyamat eredményeképpen egy kisebb csípőtáji reccs és nagyobb AÚ kíséretében a hülye járás alapjait megvetettem. A kettlebell órára érkező tanítványok nem kis derültségére gyorsan kiderült, hogy a jobb lábamra mostanában ráállni nem fogok (mert persze tudok, csak nem akarok!!! ezt azért tisztázzuk!!!), illetve a helyszínen elvégzett rövidebb kísérletek után pontosítottam, hogy két lábon állni, ugrálni, guggolni sőt swingelni simán és bármennyit, ellenben az eddigi hagyományos járásformákat mellőzném.

Hülye járás eddigi eredményei: 1. A tanítványok a derültség ellenértékeként nagyságrendekkel többet swingeltek, mint amennyit akartak, ilymódon sokkal jobb emberek lettek, mint ahogy azt eredetileg tervezték.   2. "Aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére". Figyelembe véve azt a 3000-4000 kalóriát, amit esténként egyébként is elfogyasztok, ez a megszorítás mindenképpen előnyös vagy hosszútávon azzá válhat.

Hülye járás hosszútávú utánpótlásának és fenntarthatóságának forrásai: Én kérem annyira ostoba szőke vagyok, hogy bármely helyzetből ki tudok hozni egy hülye járás alapanyagot. Tavaly is pályáztam Önökhöz egy hülye járással, bár pályázatomat akkor néhány nap után visszavonni voltam kénytelen, mert a hülye járás hirtelen megszűnt.

Abban a nem várt esetben, ha jelen hülye járásom váratlanul elenyészne a híg levegőben, biztosíthatom Önöket, hogy az adófizetők pénzéből számomra folyósított Gátlástalanul Hatalmas összegek ellenében minden rehabilitációs és prehabilitációs mozgáskultúra tanfolyamra beiratkozom, és az ott elsajátított gyógytorna típusú mozgások alkalmazásával villámgyorsan és hatékonyan lesérülök, ezáltal járásom garantáltan folyamatosan hülye lesz és marad.

Megjegyzem azonban, hogy sporttevékenység és nagy súlyok használata közben megsérülni és hülye járást generálni úgyszólván bárki tud, az kérem, hogy úgy mondjam, nem kunszt. Nekem az ilyen közhelyes lesérülősdi nem is kenyerem; kizárólag pihenés, bemelegítés vagy otthonomban történő tengés-lengés közben szokásom a hülye járások (és más végtagficamok) alapanyagának beszerzése.

Mindezekre tekintettel kérem fenti pályázatom szíves elbírálását.

Kedvező döntésükben bízva, maradok tisztelettel

Lantos Judit s.k.

k.m.f

WTF

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://redpill.blog.hu/api/trackback/id/tr733229151

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tiria 2011.09.15. 18:45:24

juj, ez..ez..ez nagyon durva. Jobbulást!
azért az nem semmi, hogy még ilyen állapotban is brutáledzést tartottál!:-D
doki látott már? vagy Mother Nature-re bízod?

Juci SFG · http://redpill.blog.hu/ 2011.09.15. 22:00:48

@Warrioressactually: Dokihoz, én!? Node kérem :)
Amúgy már jobban vagyok. A Banyika is megtávgyógyított tegnap este, mondta hogyan guruljak a hengeren, én meg gurultam. Meg hát komoly bajom eleve nem lehet, mert egyrészt nem olyan családból származok, másrészt az a Holdról is látszik, hogy ez csak egy félreértés lehet, valami megrándult egy kicsit, majd helyrejön, oszt jóvan.
Z-health trükköket is ráküldtem, úgyhogy holnapra elmúlik :)

tiria 2011.09.15. 22:44:45

A henger? arról egy szó jut eszembe: fájdalom. Hogy az hogy tud fájni...persze lehet, hogy csak én vagyok izompólyahülye. (Vagy mi a szösz. :-D)

Monarch (törölt) 2011.09.15. 23:50:11

Nekem álmomban szokott újabban lesérülni a csuklóm, úgyhogy Ginastica közben lesérülni ehhez képest smafu.

Juci SFG · http://redpill.blog.hu/ 2011.09.16. 10:41:10

@A Kisebbik Juci: Köszi, már a jobbulás útjára láccottam lépni! Magassarkúban immár úgy járok, mint újkoromban. Mezítláb még nem teljesen az igazi, de a hétvégére kutyabajom se lesz.

Csáky Csaba RKC 2011.09.16. 12:31:55

Oszt érzi-e mán Kend, hogy javul? :-) Mielőbbi normál járást kívánva maradok tisztelettel.

pimpalini 2011.09.30. 18:27:46

Feladó: Hülye Járások Minisztériuma
Cím: Python tér 3.

Tisztelt Pályázó!

Először is köszönjük, hogy problémájával hozzánk fordult! Ám tájékoztatnunk kell arról, hogy az államháztartási megszorítások következtében finanszírozási lehetőségeink jócskán megcsappantak. A költségeket, kiadásokat visszafogó politika eredményeként az állam a következő év(ek)ben sajnos jóval csekélyebb összegeket költ szociális kiadásokra, útépítésre, közintézmények fenntartására, egészségügyre és hülye járásokra.
Emiatt pályázatát legnagyobb sajnálatunkra nem áll módunkban elfogadni.

Mindemellett bízunk abban, hogy a magasztos cél elérése érdekében mielőbb támogatókra talál!

Üdvözlettel:

HJM

Juci SFG · http://redpill.blog.hu/ 2011.09.30. 20:54:16

@pimpalini: Tisztelt HJM,
köszönöm kissé megkésett, bár a 30 napos közigazgatási határidőbe azért még beleférős válaszukat. A legnagyobb sajnálattal veszem ezt az újabb mexorítást tudomásul, ugyanakkor bátorkodom jelezni, hogy hálistennek jelen idő szerint már amúgyse aktuális a dolog. Mondhatni időmúlással ez a közigazgatási ügy is magától elintéződött, ahogy a többi.

Legnagyobb tisztelettel bár, de megjegyezném ellentmondást nem tűrve, hogy igen nagy éretlenségre vall az adófizetők pénzét szociális kiadásokra vagy útépítésre meg hasonló baromságokra költeni, amikor hülye járásokat is lehetne finanszírozni.

Kiváló 10telettel,
a Juci!
süti beállítások módosítása