Dehogy fázik! Nem olyan családból származok én! Eszibe ne jusson az ilyesmi.Hát meg, tegyük hozzá azt is, hogy 35 fok volt árnyékban szombat délelőtt, amikor a golyó elkezdett járni a kezemben föl-le, merthogy szneccsölésre vetemedtem.Nem is szaporítom a szót tovább ezzel…

A középhaladó csoportban is végre mindenki kitöltötte az ügyfél-elégedettségi kérdőívet. Egyik srác, név szerint B. (15 éves), azzal jellemezte kedvenc instruktorát, hogy "valamelyik őse biztos gladiátor-edző volt"; majd szóban bevallotta, hogy valójában nem is ezt…

Így voltam ezzel mostanáig, aztán mégiscsak bevillant valahogy, hogy az RKC II egy bő hónap múlva oszt szevasztok. Vagyis ajjaj és tulajdonképpen jézusmária a köbön. Brett Jones Workout elővesz, áthangszerel; szombat és vasárnap délelőtt neki is veselkedik, kint a kertben…

No ebben a szellemben ismét előkerül a Tracy-féle Halálgyár.Haladóknak "Halálgyár Light" (az eredeti verzió 4 perces menetekre emelkedik, de odáig a mi bátorságunk még nem terjed, és még ebből is lehagytuk az utolsó sort, de érdekes módon senki nem reklamált)1. blokk.…

Vasárnap reggelre mindenféle terveim valának, aztán megvalósításuk küszöbén megint azon kaptam magamat, hogy nem akaródzik nekiállni. Ilyenkor szokásos dilemma: most csak "Lusta" vagyok, és jobban tenném, ha összekapnám magam; avagy "Alkalmatlan", és jobban…

Onnan, hogy ma volt a napja, amikor első ízben elkezdtem a jerk nevű gyakorlattal bíbelődni 2 darab 16 kilós bogyó társaságában. Geryman RKC II elvtárs tavaly egyszer már próbálta megtanítani, akkor még nem jött össze, most próbáltam a tanultakat felidézni, de félek hogy gyér…

Jaj, azt a képet még nem is mutattam. Na majd legközelebb. Megmutatom viszont azt a videót, ami a szombat délelőtti gyakorlás közben történt. Ezek vótak: 3 kör: 1-1 TGU+windmill @20kg, 2-2 TGU+windmill @24kg, 7 jackknife pulls, 3-4-5 (ahogy sikerült) lábemelés lógásból-boka a rúd…

Juci SFG 2011.05.31. 10:42

Hát még mit?

Megint marhasok snatch-et és swinget például, Tracy Rif módra? Oh yes :) Ez vót tegnap. Középhaladó csoport: Tempóváltogató snatch-swing kombó: 30 sec munka /30 sec pihenés vagy 1 perc munka /1 perc pihenés 5 snatch bal, 10 swing kétkéz, 30 sec pihi 5 snatch jobb, 10 KK swing, 30…

Tegnap jól megünnepeltük a törülközőnapot a csoportokkal! Akadt némi törülközős swing, meg törülközőt fejfelett tartva mellkasnyitogatós guggolás, 42 másodperces plankok és társaik, és persze 42 kör Vo2max snatch :) Utóbbi csak a haladóknak egyelőre, a középhaladóknak…

Engem meg olyan valamivé változtathatna valaki, ami tud húzódzkódni, de rendesen ám és téllegmán.Addig is próbálkozások önerőből, szombat délelőtt hirtelen:2-2 TGU @16 kg, 2-2 TGU @20 kg, 1-1 TGU @24 kg2 kör: 15 kneeling pushups, 5 jackkife pulls, 5 lábemelés függésből- boka a…

Olyan is van, amelyiknek csak a torka ég...Már majdnem aszittem (azaz reméltem titokban), hogy Torok Gyula hűtlen lett hozzám, de sajnos a francokat. Visszatért a kis nyavalyás és lesújtott énreám hatalmas bosszúval és rettentő haraggal.Szerencsére tegnap még kordában sikerült…

Bár a Bajzáth Attiláék pont nem ezért swingeltek meg szneccsőtek ezresével már megint :) Gratula nekik, remek csapat! Videó by RBG.  

Juci SFG 2011.05.08. 17:42

Úgy van!

Háccc, ma vasárnap délelőtt történetesen ráértem, és gyakorolgattam mindenfélét. 1. Először is egy kis mediballt, pár percig. 2. Utána következett némi ginastica natural-ihlette ezmegaz, én már nem is tudom, hogy minek nevezzem; annyi biztos, hogy gurulás volt benne bőven…

Szombaton, az esőt szerencsésen beelőzve még sikerült a fűben végighemperegni a délelőttöt meg a délutánt is részben.Ebben a szellemben tehát egy kábé félóra ginastica natural, azután, a fegyencedzés elejtett fonalának felvétele helyett ennek elkezdése elölről mintegy, az…

Juci SFG 2011.04.28. 12:42

Kenyér. Alma is.

Tegnapi érdekességek a csoportjaim életéből.Bemelegítésképpen újabban egyfajta "freestyle" ginastica natural jellegű megfejtést tolunk, ami gyakorlatilag nem az, csak hát onnan jönnek az ötletek. Minden ízület át van mozgatva rendesen, plusz gurulgatunk minden létező és…

Juci SFG 2011.04.26. 19:42

A Kacsa!

Vagy másféle Állat....? A hétvégén próbálkozások történtek mindenféle állatos mozgások imitálásával, amit Professor Alvaro Romano-tól is láthattunk, és a Jucinak rendkívül tetszik. Itt van rögtön az első kísérlet, a Tigris vagy valami más nagymacska-féleség. De valahogy…

A kezdő és haladó csoportom emberei egyre inkább nindzsára hasonlítanak :) Az egyik srác mondott valami hasonlót a bemelegítésképpen alkalmazott Ginastica Natural-típusú gurulgatás közepette. Most egy ideig kísérletképpen ugyanis ezt műveljük, és mindenki nagyon élvezi ezt a…

Mostantól a címeknek nem feltétlenül lesz köze a postokhoz, ellenben a címeknek közük lesz egymáshoz :) Vájtszemű olvasók bizonyára felfedezik majd benne a davincsikódot :)Node hogy a szavamat egymásba ne öltsem: a tegnapi délután a kezdőcsoport bemelegítésképpen…

Juci SFG 2011.04.14. 10:42

Megrág, kiköp

Tegnap ezt csinálta velem ez a huncut gyakorlás. Mármint amit a haladókkal végigcsináltam szépen. Ez volt:Bemelegedésnek egy kis GN - nekem nagyon jólesett, az áldozatok ellenben megint jajgattak :) (Első Rejtély)5 perc TGU kis súllyalKöredzés: Fekvőtámasz 2 bellen – plank…

Arról, hogy mit gyakorolt a Juci nagy sikerrel szokás szerint. Inverz kronológiai sorrendben, hogy még érdekesebb legyen! Péntek reggel. Sajnos cipőt és pulóvert kellett húzni, mert hideg volt a fű meg a szél .... De azért bemelegítésképpen némi Indian Club 1-1 TGU @16 kg 1-1…

Juci SFG 2011.04.02. 19:42

Pici gyakorlász

Szombat reggel, végre odakint a fűben mezítláb.Bemelegítésképpen némi Indian Club, aztán3x10 swing @24 kg100 snatch @16 kg, 4:47 (47 sec On 13 sec Off, minden percben 20 snatch)5x10 swing @24 kg, eddigre a gyerekeim elkezdték egymást ölni, emiatt teljesen kiestem a ritmusból, úgyhogy…

Juci SFG 2011.03.29. 10:42

Acélszív

Az lesz az embernek a Vo2max snatchektől, nemdebár? A Viking legalábbis ezt ígérte. Mondjuk elasztikus acélt mondott ő, csak az dalszövegben nem annyira jól jön ki. Nem úgy, mint a jó öreg Acélszív :) Ebben a szellemben a haladók tegnap ismét Vo2max szneccsőtek, 40 kört 15/15-ben.…

Juci SFG 2011.03.26. 12:42

Nyolcvan

kör a VO2Max snatch jellegű workout-ból. 12 kg, 15/15 protokoll, nyolcasával körönként, 80 kör. Csak a tegnapi hiányérzetet enyhítendő :) Ennyit még sose csináltam (illetve volt már 80 kör, de csak hetesével), és ez most kicsit se esett nehezemre, tavaly ilyenkor még Darth…

Juci SFG 2011.03.25. 09:42

Gandalf!

Reggel, gondoltam szemfülesen, produkálok egy kis pulzusemelkedést, hadd lásson végre valami érdekeset is a Holter-monitor, ha már eccer, ugye.Erre a célra a legalkalmasabbnak természetesen a VO2max snatch mutatkozik, úgyhogy uccuneki. 12 kilóval, 15/15 protokoll, körönként…

Juci SFG 2011.03.24. 10:42

Szerdai szivattyú

Ezt csak az alliteráló széphangzás mián mondom :) Kezdőcsoport már egész komoly munkamennyiséget elvégez, egyre szebbek a technikák, látszanak az első részeredmények állóképességben, erőben, fogyásban. Ügyesek és lelkesek, nagyon büszke vagyok rájuk. Tegnap ezt tolták le…

süti beállítások módosítása