Aszongya nekem ez a Zsolti, hogy miért nem dokumentálom én a súlyemelő edzéseket vajon.

Hát, szerintem azért nem, mert én nem szoktam olyat; különben is majd azt tudja az edzőm, a Detti Néni, hogy mit, mennyit és miért; én csak csinálom, amit mondanak, oszt szevasztok.

Na, tegnap ez eszembe jutott ám, és - kapaszkodjatok meg - már majdnem felírtam, hogy mi volt a menü az edzésen. Végül persze mégse, mert inkább a rinyálással voltam elfoglalva :)

Ahogy elnézem, jobb is mindenkinek, ha nem írok róla - főleg nekem lenne jobb, mert még titkolhatnám egy darabig, milyen kegyetlenül ergya vagyok.

Na mindegy. Végülis esett először is 5 kör nyakból nyomás @25-27 kg.

Szakítás gyakorlás. Hát lehetne eggyel jobb, de nem kegyetlenül kurvarossz, hanem aránylag szar. Egyébként  huszonegykét kilóval, néhány kör, 2-3 ismétlésből álló próbálkozások.

Felhúzás (ez a high pull lenne) 27-30 kg, néhány kör. Ez még mindig bitang pusztulatosan fostos.

Pletykálkodás, röhögcsélés, hiszti és pszichózás :)

Back squat 5x5 @45 kg (ez mégiscsak kiszámoltam, miccólsz).

Szóval, ez a szakítás a halálom, leginkább sose megy úgy ahogy kellene; és ha sikerül mondjuk közel húzni, akkor előre kerül a súlypontom; ha jó helyen van a súlypontom akkor nem húzom elég magasra; de a legtöbbször túlságosan előttem van és nem is érzem magam biztonságban; aztán meg perszehogy túlagyalom, mert még mindig a kognitív szakaszban járok vele. Most éppen nem is vagyok benne biztos, hogy súlyemelő leszek, ha nagy leszek.

Azt mondhatja erre a nyájas olvasó, hogy szánalmas, amit művelek, és tök igaza lenne ebben a nyájas olvasónak.

De azért még megtörténhet, hogy összekapom magam, csak előtte még szoktam egy kicsit nyafogni meg primadonnáskodni, biztos ami biztos.

A bejegyzés trackback címe:

https://redpill.blog.hu/api/trackback/id/tr95150169

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.