Nem, az idén nem vállaltam be :)  Tegnap, 2006 óta először, nélkülem tartották meg az eseményt, de ez nem fog visszatartani attól, hogy maratonos rémtörténetekkel terheljem a kedves olvasót, amint ebben bizonyára biztosak voltatok :)

2006-ban volt nekem az Első, a Legemlékezetesebb (mert az Első volt, meg a Szanitéc miatt is, ahogy azt éppen elmesélendő vagyok). 2007-ben a Leggyengébb (visszamentem büntetni, de nem jött be), 2008-ban meg az Utolsó.

Az alábbi 2006-os videón megfigyelheti az éles szemű leleményes megfigyelő, ahogy Juci a célba diadalmasan bevágtázik rogyadozó térdekkel beesik, drukkolva erőst, hogy nehogy  pont a befutóban pereceljen el, mert a Láb akkor már vagy másfél órája feladni készül. Görcs Géza már a 23. kilomlétertől kezdve kóstolgat, megpróbálva kiharcolni egy idő előtti árokbafekvést - vagy legalább egy célegyenesben történő pofáraesést. De nem, a célba a görcs végül csak berángat valahogy, a szpíker a nevemet mondja, az órán 4:42:16, nettó idő 4:39; hohó, hallotta mindenki? Dr. Lantos Judit Maratoni Futó! Öröm, boldogság, nehéz volt, megcsináltam :)

Még egy nem túl őszinte mosoly a fotósnak, és bennvagyok! A kamera látóköréből kikerülve kezdődnek pedig az igazán izgis dolgok:  átveszem az érmet, ebből a célból megállok. Na, Görcs Géza csak erre vár: totális, megsemmisítő, egészpályás letámadást indít futóműveim ellen, hiába mondom neki, hogy kár a gőzért, már vége van :) De csak csinálja, olyannyira, hogy a korlátba kapaszkodva üvöltök a fájdalomtól némiképpen.

Hopp, már ott is van a Szanitéc, kérdezvén, hogy jól-e vagyok.

Hát már hogyne lennék jól, kurvajólvagyokÁÁÁÁÁÁÁÁ, felelem nem túl meggyőzően, na nem is hiszi el, másik Szanitécnak füttyent, és bang, Juci már fenn figyel a hordágyon, ami nem szokása amúgy. Hiába mondom, hogy nem akarok a taligára kerülni, és hogy tegyél le, tudok én járni, ők amondóak, hogy nemtucctemánsemmit, de ezt nem mondják, csak látom az arcukon, miközben a vonyításomat hallgatják és a görcstől látványosan szanaszét szaggatott lábaimat nézik, ahogy az izmok alien-módra ámokfutó ugrabugrába kezdenek és megpróbálják magukat leszakítani a csontról, nagyon látványos jelenet :) eközben a futócipő rejtekében a lábujjak is beszállnak a buliba és megpróbálnak a talpam alá bekeveredni, egészen törvénytelen módon. Látni nem lehet, de én bezzeg érzem, ordítok is üstöllést, közben röhögök is természetesen, merthogy milyenmár ez.

Kórházsátor. Egy dundi önkéntes nővér és egy unott arcú orvos kérdezi, mi a pálya,  mondom semmi, kösszépen, én már megyek is, ááááúúúú. Szétnézek közben, látom hogy jobb lesz a hülye ordításommal nem felverni a priccseken heverő, infúzióra kötött zöldarcú maratonista kollégákat, akik még nálam is jobban benéztek valamit, látszólag. Kapok egy kalcium-magnézium koktélt, hogy igyam ki, jobb ötlet híján kiiszom, a görcs enélkül is csitulna lassan, csitul is, na mondom én már itt se vagyok, viszlát, és kösz a halakat, még mielőtt valakinek eszébe jutna engem is infúzióra kötni vagy valami, egy kórházsátorban ezt nem lehessen tudni, mindenesetre ez nem egy nekem való hely; tipli.

Ahogy azt a Juci elképzelte :) Elsőre nem megy a talpraugrás-tipli kombináció, úgyhogy még egy kör ordítás (részemről) és tanácstalan tekintet (részükről). Aztán felállok és szépen megköszönve mindent, tűnés onnan, nem kifejezetten döngő léptekkel bár, de saját lábon, végülis tudok én járni :)

Férj kérdezi a befutó zóna végén, ahol vár már egy pár perce, hiszen látott befutni, aztán nyomom veszett, hogy hát mi van? Á, semmi, csak a taligára kerültem, de már elmúlt, nézzük inkább, hol a sör.

 

Jólvan, másnap nem megy a járás, de kit érdekel? Első maraton csak egyszer van az életben. (Mint egy év múlva kiderül, a járás a második után se megy másnap, de az se érdekel) :)

***

Sokat gondoltam a maratonistákra tegnap, végig, amíg a pályán voltak ők. Amikor a pesti pógár feltápászkodik és kidörgöli a vasárnapi csipát a szeméből, ők már a startban paráznak. Mire a pesti pógár elolvassa az újságot, elviszi a kutyát meg a gyereket sétálni és haza is viszi, ők még mindig futnak; pesti pógár megissza a sörét, megfőzi a húslevest és megsüti a rántotthúst, ők még mindig futnak. A pesti pógár megeszi az ebédet, szundikál egyet és felkel, és ők még mindig futnak. Számoljak a hidakat végig a punnyadt rakparton, oda is, vissza is, végigkóbászolják a várost a Városligetből a Margitszigeten keresztül Lágymányosig meg vissza, nem tréfadolog ez, elvtársak.

Gratula minden maratonistának!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://redpill.blog.hu/api/trackback/id/tr391427941

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.