Pihenőnapot akartam tartani ma. Fáradt vagyok vagy mi a túró.
Tükörbe néztem tegnap, és azt láttam, hogy arcom penészesen patinás zöldesszürke árnyalata, szemeim veressége és az őket keretező karikák mélysége és feketesége valósággal predesztinál arra, hogy benevezzek egy Lugosi Béla hasonmásversenyre és meg is nyerjem azt.
Vagy, tán aludnom kéne végre egy jót, a fene egye meg.
Arany kisfiam az elmúlt éjjeleken rendszeresen csicskáztatott hol ezért, hol azért, úgyhogy a napi arcbőrregeneráló és üdetekintetvarázsló 8 órákkal jelentős lemaradásban vagyok, ezt pedig az elvtársnők az én koromban már nem engedhetik meg maguknak.
Mérlegeltem ezt tegnap este, és úgy döntöttem, hogy kéne ugyan futni egyet, de én ugyan fel nem kelek, hacsak ki nem vet az ágy ződhajnalba.

Hát nem kivetett mégis?
De.

Akkor futócipőt fel és hit the road.
Fülbe a Tankcsapda, mélységesen átérezve Lukács költő szavait, midőn pennáját nihilista téntába mártva, imígyen énekel, hogy
"Fekszem a földön, a bogarak csípnek
Engem ma már senki sem hív meg..."

Gondoltam is, amilyen kirobbanó formában vagyok, az a 6 kilis kör éppen elég lesz nekem mára.

Hát nem kevés volt?
De.

Így történt, hogy se ki nem aludtam magam, se ki nem edzettem magam, de legalább az L.B. Hasonmásversenyen továbbra is jó vagyok egy dobogós helyre :)

Az is valami.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.